Tetejére

foto1 foto2 foto3 foto4 foto5

  BARCSAY ISKOLA

   Szentendrei Barcsay Jenő Általános Iskola
   2000 Szentendre, Kálvária út 18.

2019. június 8-án rendezték meg a Pesti Vigadóban a Versünnepet.

A Versünnep Fesztivál 2019-ben a 90 éve született Kányádi Sándorra, a 40 éve elhunyt Örkény Istvánra, a 70 éve született Nagy Gáspárra, a 170 éve elhunyt Petőfi Sándorra és Ady Endre halálának 100. évfordulójára emlékezett.

A Seregszemlére az ország különböző pontjairól érkeztek gyerekek, felnőttek. Több mint ötven jelentkező gyűlt össze, hogy verset mondjanak. Iskolánk tanulói is részt vettek e jeles eseményen:

Vaszkó György Gyula 2. osztályos tanuló

Bükkös Sára 4. osztályos tanuló

Ujhely Csenge 8. osztályos tanuló

 

A zsűri tagjai:

Dr. Sződy Szilárd dramaturg rendező

Turi Bálint színművész

Kolti Helga Színművész, a Versünnep Alapítvány elnöke

 

Vaszkó György Gyula korcsoportján belül második helyezést ért el a Seregszemlén Krusovszky Dénes Évszakok című versével.