Back To Top
|
2025-ben a magyar képzőművészet kiemelkedő eseményei a Barcsay 125 emlékév köré szerveződnek. |
A nap ötletgazdája és szakmai vezetője Kormos Mercédesz tanárnő volt, munkáját közvetlenül Kecskés Robin segítette. A jubileumi évben diákjaink alkotó napja és a kiállítások a Fény és Ritmus hívószavak köré épültek. A délelőtt során a 35 osztály 35 művész vezetésével egy-egy nagymérű kartonra építette össze munkáját. |
|
|
Művészvendégink jó ötletekkel, gondos tervezéssel és sokféle alapanyaggal készültek elő. A közös alkotásba igyekeztek az egész osztály bevonni, a tevékenységeket megosztani. Minden osztály megbirkózott a feladattal és sok izgalmas, mutatós munka született a Fény és ritmus jegyében. Ezekből készült el a délután során a diáktárlat. Párhuzamosan pedig a galériatérben épült fel az ünnepi kiállítás művészvendégeink magukkal hozott alkotásaiból. |
Az estet Regősné Róna Csilla tanárnő által megálmodott és diákjainkkal megvalósított műsor nyitotta. A sok szülőből és diákból álló közönség átéléssel figyelte a fényben-színben, hangban-rimusban eleven előadást. Ezután egy megszólító, az iskola és a gyereknevelés felé fontos üzeneteket tolmácsoló megnyitóbeszédet hallhattunk Dr. Simon Tündétől, a Képzőművészeti Egyetem Phd egyetemi docensétől. Az ezt követő állófogadáson pedig Gulyás József alpolgármester mondott ünnepi köszöntőt. Öröm és fontos jelzés volt számunkra az esten megjelenő diákok, szülők, művészvendégek megjelenése, figyelme, öröme a kiállított munkákban. |
Az érdelődők figyelmébe ajánljuk: |
Az idei Barcsay-nap alkotásai:
Éves munkák
SZEPTEMBER:
OKTÓBER:
NOVEMBER:
DECEMBER:
JANUÁR:
FEBRUÁR:
MÁRCIUS:
ÁPRILIS:
MÁJUS:
JÚNIUS:
Ha alkotó típus vagy lehetőséged van a tanév során egyéni kiállításra. Pályázd meg a kiállítási lehetőséget! Jelezd kiállítási szándékodat a rajztanárodnak! Bemutatkozhatsz a Barcsay Mini Galériában.