Tetejére

foto1 foto2 foto3 foto4 foto5

  BARCSAY ISKOLA

   Szentendrei Barcsay Jenő Általános Iskola
   2000 Szentendre, Kálvária út 18.

November 23-án Barcsangócia Nagytanácsa találkozóra hívta a város óvodásait és szüleiket.

Az aulában három csoportba rendeződhettek a gyerekek, színek szerint. Tanító nénik mesejátékával indult a délután. A történetből megtudhatták a kis kalandorok, hogy a továbbiakban próbákat kell majd kiállniuk az iskola különböző pontjain, hogy a mesében szereplő „Tudás kapuját” kinyithassák a végén. Amíg az óvodások izgalmas útra indultak a tanító nénikkel, a szülőket, hozzátartozókat iskolánk Vezetősége várta a Színházteremben egy Fórumra. Itt tájékoztatást kaptak intézményünk céljairól, az itteni lehetőségekről, a Barcsayban folyó szakmai munkáról.

Miután a csapatok jártak a Gyémánt-hegyen, a Varázserdőben és a Titkok kamrájában, visszatértek az aulába, ahol szüleik is csatlakoztak a népes táborhoz. Segítő tündérkisasszonyunk vezetésével és persze a megfelelő varázsige elmondásával kinyitották a „Tudás kapuját”, mely mögött a Barcsay Jenő Általános Iskola várta őket és várja majd szeptemberben is!

Az eseményről további képek is megtekinthetők:

https://photos.app.goo.gl/wP3UYlUue9hk3SHk1