Back To Top

foto1 foto2 foto3 foto4 foto5

BARCSAY ISKOLA

Szentendrei Barcsay Jenő Általános Iskola
2000 Szentendre, Kálvária út 18.


A versenyt meghirdette:
Az idegennyelvi munkaközösség
Felelős:
Nyisztor Gergelyné

Résztvevők:
Szentendre iskoláinak diákjai

 

Iskolánk a város felső tagozatos diákjainak hirdetett angol és német nyelvi versmondó versenyt.
A második alkalommal megrendezett eseményre az idén is szép számmal jelentkeztek résztvevők.

Tanáraikkal együtt egy izgalmas délutánt töltöttek nálunk november 25-én. Az ügyes szervezést Nyisztor Hajni néninek köszönhetjük, aki az idegen nyelvi munkaközösség tanárain túl több iskola tanárát is bevonta a zsűrizésbe. A  zökkenőmentes lebonyolításban sok barcsays diák segítkezett. Ők kísérték a versenyzőket a párhozamosan több teremben zajló versmondásra. Itt a diáktársakon túl a kísérőtanárok és a szülők is együtt drukkolhattak a soron következő versenyzőnek.
A meghallgatás és a zsűrizés is nyelvenként és korcsoportonként történt. Így a produkciók végeztével mindjárt megtörtént az elbírálás is. Az oklevelek kitöltése alatt diákjaink gondoskodtak az előkészített uzsonna kínálásáról.
Ezután ismét a színházteremben gyűltünk össze,  izgalommal figyeltük  az eredmények kihirdetését.

Reméljük, hogy győztesek örömén túl mindenki tanulságokkal, tapasztalatokkal gyarapodott.

Eredmények:

A városi versenyre selejtezőt tartottunk az angolos diákok között. Összesen 32 diák jelentkezett, és közülük minden évfolyamról az első három helyezett jutott tovább.

5. évfolyam: I. Illés Bence II. Szita Regina és Vieland Péter

6. évfolyam: I. Bácsi Llien II. Kikilai Virág III. Carnegie Sophia

7.évfolyam: I. Mátyás Mercédesz II. Soós Mátyás és Zsuzsandor Ákos

A II. Angol-német Városi Versmondó Verseny eredménye a következőképen alakult:

 

ANGOL
5. évfolyam:

I. Makány Zalán (Templomdomb)

II. Szita Regina (Barcsay)

III. Illés Bence (Barcsay)

    Vieland Péter (Barcsay)

6. évfolyam

I. Bácsi Lilien (Barcsay)

  Tóth Lea (Rákóczi)

II. Lágler Lili (Rákóczi)

III. Adamis Dávid (Templomdomb)

7. évfolyam

I. Kéri Hanna (Templomdomb)

II. Hunyadi Réka (Templomdomb)

III. Mátyás Mercédesz (Barcsay)

8. évfolyam

nem indult versenyző

NÉMET

5. évfolyam

I.Miksó Dóra (Templomdomb)
II. Benzsay Zsombor (Barcsay) 
   Szentendrey Réka (Szent András)

III. Kende Bori (Templomdomb)
    Zink Olivér (Barcsay)
6. évfolyam

I. Kirchhof Lilla (Rákóczi)
II. Pető Ábrahám (Templomdomb)
   Tóth Lea (Rákóczi)

III. Őri Hajnalka (Szent András)

    Vitális Miklós (Templomdomb)

7. évfolyam

I. Czotter Júlia (Rákóczi)

II. Balogh Csaba (Barcsay)

  Czifrik Tünde (Rákóczi)

III. Frischfeld Henrik (Templomdomb)

8. évfolyam

I. Pál Vanda (Szent András)

II. Kollár Diána ( Templomdomb

Fotók: https://goo.gl/photos/XddDgReXnVP2u2qL8
HK