Tetejére

foto1 foto2 foto3 foto4 foto5

  BARCSAY ISKOLA

   Szentendrei Barcsay Jenő Általános Iskola
   2000 Szentendre, Kálvária út 18.

 


 

Csak kétféleképpen élheted az életed. Vagy abban hiszel, hogy a világon semmi sem varázslat, vagy pedig abban, hogy a világon minden varázslat.”
Albert Einstein

Én itt mindenestre gyakran találkozom varázslatos dolgokkal. Legutóbb a fényt köszöntő kiállítás kapcsán.

Magával ragad a Weöres versek ritmusa, amikor a tanítványok izgalommal és odaadással teli tolmácsolásában hallom. Látom, amint az ücsörgők szemében megjelenik figyelem és a közös pontra fókuszálás idején az aula terében kitapintható az érdeklődés, az elismerés.

Rövid a műsor, frappáns. A közönség köszönetet is kifejező tapsa közben a megnyugszik a csapat és a két szellemi szülő. Bizonyára másokban is megfogalmazódik a hála és a megbecsülés. Hiszen a színpad mozdulatsorának kitalálója nap mint nap a mi gyerekeinket terelgeti a táncórákon.

Azonnal jön a következő történés, Tóth tanárúr  közvetlen és hiteles mondatai a fényről, mint fizikai jelenségről. Majd „berobban” a pára és ezzel a Fény kiállítás megnyílik.
Minden alkotó örömmel siet a saját kiállított munkájához. Hagyományainkhoz híven egy medált kap. Varga Anna tanárnő munkáját egy kedves kézfogás keretében nyakukba akasztják a gyerekek.

Az aula elcsöndesül, de az új, színes paravánok együtt hetekig hirdetik: Megint varázslatos munkák születtek.                          HK

Szereplők: A 4.d osztály tanulói

A műsort rendezte: M. Göndör Éva

A mozgásokat kigondolta és betanította: Melich Krisztina

A kiállítást megnyitotta vendégünk, Tóth Pál fizikus

Házigazda: S. Kovács Mária

A rajzolást inspirálta és a rajzokat válogatta: Galambos József, S. Kovács Mária, Varga Anna

A kiállítást rendezte: S. Kovács Mária, Varga Anna

A plakát Dworak Bendegúz 7.c és Orova Botond 7.c munkája

Meghívón látható rajzot Petkó Panni 3.b készítette

Az alkalmi medált tervezte és készítette: Varga Anna

 

http://barcsay.szentendre.hu/galeria/category/89-big-feny-gyerek