Back To Top
2018. január 12-én tartottuk a Szép magyar beszéd iskolai fordulóját. Az idei évben rekordszámú résztvevőnk volt: több mint 30 tanuló mérettette meg magát. Az események két helyszínen zajlottak. Egy választott és egy kötelező szöveg felolvasása után a következő eredmények születtek:
Lezajlott az idei Bolyai matematika csapatverseny regionális fordulója. Iskolánkat 10 csapat képviselte. Legaktívabban a negyedikesek vettek részt versenyben, közülük 20 diák készült fel a versenyre tanítóik irányításával, dicséretes és építő ez a hozzáállás.
Megkérdeztük a résztvevőket a versenyen szerzett élményeikről, tapasztalataikról. Egységesen azt jelezték, hogy szívesen dolgoztak együtt, sőt igazából a csapatmunka volt a legjobb élményük. Bár több csapat bizonytalan volt a verseny után abban, hogy mennyire voltak helyesek a megoldások, mégis azt válaszolták, hogy jövőre is szívesen beneveznek.
Erre buzdítunk minél több osztályt, csoportot, hiszen iskolánkba sok okos diák jár. Ezt mutatják az eredmények is. Az idén kiemelkedő sikert ért el a 7. évfolyamos emelt matekosok Csillogó császármorzsák csapata. Nekik már versenymúltjuk is van, tavaly a régió összes 6. évfolyamos csapata közül a második helyet szerezték meg és mindössze néhány ponttal maradtak le a döntőről. Az idén sikerült a bravúr, bejutottak az országos döntőbe.
Fotók: https://photos.app.goo.gl/vshEbU2wHhXXDf2g2
|
|
Október közepén a felső tagozaton megtartottuk házi vers- és prózamondó versenyünket angol nyelvből.
Május 25-én tartották a Szép magyar beszéd verseny díjátadó ünnepségét Monoron. Kiss Bálint 8.d osztályos tanuló a versenyen 2. helyezést ért el, ezért Bálintot és felkészítő tanárát, Szebelédi Ritát meghívták a díjátadó ünnepségre. Gratulálunk a szép eredményhez!
2017. május 10-én tartották a Diákolimpia Pest megyei döntőjét. Néda Júlia (8.c) 2. helyezést ért el az 1500 méteres női síkfutás kategóriában. Julis ezzel új egyéni csúcsot döntött , 5:08 (régi 5:12) Eredménye az országos döntőbe juttatta!
A döntő: 2017. 05. 25-én, Székesfehérváron lesz megtartva.
Hajrá Julis, hajrá Barcsay!
Iskolánk idén is remekelt a különböző helyszíneken és időpontokban megrendezett versenyeken. Ebben a beszámolóban összeszedtük, milyen kiemelkedő eredmények születtek mind az alsó, mind a felső tagozatos diákjaink között.
Évek óta megrendezésre kerül az Izbégi Általános Iskola szervezésében Szentendre városának népdalversenye.
Február végén megrendeztük házi versenyünket angol nyelvből. 48 diák vett részt a megmérettetésen – legnagyobb létszámban a hatodik évfolyamról.