A kiállítás rendezése és bontása igazi élmény volt, az alkotóval együtt helyeztük el a vitrineket, ragasztottuk a falra a fotókat. Minden tárlónak, minden tárgynak pontos helye volt, amiről ő előre méretarányos tervet készített. Egyébként is szeret mindenről maga gondoskodni, de most a közeli ismerősök és a gyerekközönség miatt még nagyobb odaadással készült elő. Persze a tárgyak ki és becsomagolása is külön művészet volt és nagyon megkönnyebbültünk, amikor oda- és visszafele is minden épségben került a helyére.
Közben rengeteget beszélgettünk, megejtő volt a nemzetközileg elismert művésznő szerénysége, közvetlensége. Meglepett, hogy egyáltalán vállalta ezt a januári dátumot, hiszen ugyanezen a héten másik kiállítása is nyílt és ebben az évben még továbbiakra van előjegyzett időpontja.

DSCF1268DSCF1241DSCF1250

A gyereksarok és a terem közepén elhelyezett üvegerdő kompozíció a mi kiállításunk kuriózuma volt. További egyedi, kedves mozzanat volt az a füzet, amit a vendégkönyvön felüll a neki szóló személyes bejegyzések számára rendszeresítettünk, írtak is bele jónéhányan. A gyerekeknek a falon látható kézzel rajzolt ábrák és műhelyfotók segítségével tette élményszerűvé az alkotás folyamatát.

A megnyitóbeszédre dr. Bodonyi Emőke művészettörténészt kértük fel, igazán jó élmény volt benne a szakmaiság és az emberi oldal egyensúlya. A szakmai értékek kiemelése és elemzés mellett valóban a közönség közelébe hozta a művészt és művészetét.
A világhálón való tájékozódáson túl most személyesen hallhattuk, hogy milyen értéket is jelent igazából a magyar üvegművészet és benne Smetana Ágnes munkássága.
Köszönjük, hogy a beszédet a BIG oldal számára is megosztotta velünk. A megnyitóbeszéd ide kattintva olvasható.

A szöveg 2 hasábban