Forrás: Szentendre és Vidéke 15. SZÁM . 2014. SZEPTEMBER 8.

Szentendrei iskolások ösztönzésére született meg a Gizella-díj. a jelölést a város nyolc iskolájából olyan szempontok vezérlik, hogy a diákok tetteiben fellelhető legyen az önzetlenség, segítőkészség, tolerancia, jóra való törekvés, becsületesség, áldozatkészség, szeretet, humanizmus, példamutatás, igazság és jóság keresése. az alapítót, Kellár F. János Immánuelt arra kértük, fogalja össze, milyen nemes célt tűzött ki maga elé, amikor a kitüntetést megálmodta.

„A díj alapításánál a jóakarat, a példamutatás, az értékteremtés jelentette a fő motivációt. Fontosnak tartom, hogy az általános iskolába járó korosztályt – akiknek eddig nem volt semmiféle hasonló kitüntetése – értékeljük, és ne csak közhelyként emlegessük, hogy ők jelentik a jövőt.

Hiszek abban az irányban, amit ezen díjjal kezdeményezhetünk, hiszek a példamutatás és az ezzel járó jelképes és kézzel fogható eredmény hatásában és fontosságában.

Lényegesnek tartom, hogy fiatalkorban is olyan belsőleg motivált ösztönző erőt szerezhessen egy ember, amely észrevétlenül is a jó, a jobb felé formálja személyiségét úgy, mint egy növekvő facsemete, s melynek majdan a felnőtt ember jelleme lehet édes gyümölcse.

A díj odaítélése és léte sohasem lehet politikai eszköz, a díj kapcsán nem merülhet fel előítélet, bármiféle megkülönböztetés, a döntést nem befolyásolhatja a jelöltek tanulmányi eredménye vagy gazdasági helyzete. Tessék bátran látni a díj mögé! Ugyanis az elismerés egy-egy díjátadón szól majd a pedagógusoknak, a szülőknek, nekünk városlakóknak és felnőtteknek is. Titkon azt remélem, rájuk is hat majd maga az elgondolás, maga a példa.”

A Gizella-díjat szeptember 27-én, szombaton 18 órakor adják át a városházán. az ünnepségen fellép Szvorák Katalin Kossuth-díjas népdalénekes, Balázs László Gábor színész, előadóművész és talán Miklós citeraművész.

Kíváncsian várjuk, ki nyeri el 2014-ben a Gizella- díjat a jelöltek közül – Berényi Kinga (Izbégi Általános Iskola), Dobson Tímea Antónia (Barcsay Jenő Általános Iskola), Homokay Ádám (Szent András Általános Iskola), Horváth Alexandra (Cházár András Többcélú Közoktatási Intézmény), Kecskés Andrea (Templomdombi Általános Iskola), Szöllősi Annamária (II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium) – akiknek már most gratulálunk, hiszen a jelöléssel már nyertek.