Iskolánk névadója Barcsay Jenő (1900–1988) festőművész és anatómiaprofesszor, Erdélyben született.

1919-ben kezdte meg tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskolán, ahol később tanított is.

1926-ban egy párizsi ösztöndíjnak köszönhetően a kor megannyi művészével és számára új stílusokkal találkozott. Ösztöndíja második felét Olaszországban töltötte, bebarangolta Toscanát, Rómában is járt, tudatosan tanult, nagy hatással voltak rá az ott látottak.

1930-ban talált rá arra a helyszínre, amely élete végéig inspirációs forrása, múzsája, ihletője lett: Szentendrére. Az 1928-ban alapított Szentendrei Festők Társasága, a pezsgő képzőművészeti élet, a közös gondolkodás, a nyári művésztelep mind jelentős momentum pályájában. Haláláig itt élt és alkotott.

 1945-ben a Magyar Képzőművészeti Főiskolán olyan feladatot kapott meg, az anatómia és szemléleti látszattan tárgyak oktatását, amelyhez egyáltalán nem értett. A következő években lankadatlanul járta a bonctermeket, könyvtárakat, rajz- és metszetgyűjteményeket, s nyolc év alatt rengeteg rajzot készített. Rajzolva tanult és később így tanította növendékeit is. Egyik tanítványa visszaemlékezése szerint az iskolai szénszünetben kalapot és kabátot adott a főiskola csontvázára, így vitte haza, hogy otthon tovább rajzolhasson.

1945 és 1974 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola anatómia tanára volt, ahol a modern magyar művészet szinte valamennyi alkotóját tanította alakrajzra. A festőművész-tanár egyénisége, szerény habitusa tanítványai körében fogalommá vált - olvasható a Szabó Noémi kurátor a pedagógus Barcsayról írt összefoglalójában. A művészettörténész kiemelte, hogy a mester olyan látás- és tevékenység-központú oktatási módszert dolgozott ki, amely ma is szinte változatlanul működik.

1953-ban megbízták a később híressé vált Művészeti anatómia című tankönyv megírásával, amelyet Kossuth-díjjal jutalmaztak, s az Ember és drapéria kötetével együtt külföldön is nagy sikert aratott. Ma már 15 nyelven olvasható és világszerte elismert tankönyvvé vált a művészeti anatómia oktatásban.

 Végigkísérte a 20. század képzőművészetének teljes történetét, és több stílus kipróbálása után találta meg a saját kifejezési módját. Életműve együtt pulzált a 20. század nagy áramlataival, amelyeket úgy magába szívott, hogy azután tökéletesen egyéni hangvételűvé tudta őket transzponálni.

Barcsay Jenő több évtizedes munkájának, minden műalkotásának a gyökere a tér és a forma, a táj és ember fogalompár. Mindig a látható világból indult ki, azokat vizsgálta és analizálta alkotásaiban.

Az egyetértő elismerés amely Barcsay munkássága körül kialakult, nagyon kevés művésznek adatott meg – ebben nyilván nagy szerepe volt személyiségének és tanári munkásságának is. Ő volt az, aki a nemzetközi tendenciák és az itthoni fejlemények iránt egyaránt érdeklődött, s aki rendszeresen elment fiatal, tehetséges kollégák kiállításaira is.

Szentendre városában emlékeső szitál mai napig is Barcsay Jenőről. Ikonikus sétapálcás nagyapós alakja fel-fel bukkan. Kedves történeteket hallani róla tanítványoktól, vendéglősöktől, járókelőktől,  volt szomszédoktól. Reméljük iskolánk méltó a nevéhez.

 Szeretnénk  hasonlóak lenni hozzá. Nyitott szellemiség jellemez minket, igyekszünk tevékenységünkben igényesek , személyességünkben szerények, az átadásban pedig elkötelezettek  lenni. Diákjainknak a Barcsay -napon az ő szellemiségében, tevékenyen tanulva van lehetőségük a művészek által a művészethez kapcsolódni.