Ki ne hallott volna a híres barcsays csibeavatóról?

Hagyományainkhoz híven idén is felavattuk az ötödikes diákjainkat. Mint minden évben, most is nagy készüléssel várták a hatodikosok, hogy ez a nap is elérkezzen. A hatodik évfolyam több helyszínen, a legkülönbözőbb játékokkal fogadta a felső tagozatba lépő gyerekeket. Volt is lánycipelés, ügyességi játékok, labdaegyensúlyozás, poharazás, a felsős tanárok neveinek összepárosítása...A csibeavató következő állomása a színházterem volt, ahol megtekinthettük az öt ötödikes osztály bemutatkozó előadását. Az osztályok az osztályfőnökök segítségével már szeptember óta készültek erre a 10-15 perces előadásra. Ki-ki a saját ízlése szerint mutatkozott be, de jellemzően a humor és a zenés-táncos elemek domináltak a mini-színdarabokban. A bemutatkozásokból kiderült, mennyire sokoldalú, vidám, nyitott az idei ötödikes évfolyam. Bánfi Katalin DÖK elnök, főszervező vezetésével a csibék letették a csibefogadalmat, s így igazi barcsays felsősökké léptek elő. Az eseményt a szokásos suli-buli követte, ahova a hetedik és nyolcadik évfolyamosok is bejöhettek. A disco, a büfé, a filmnézés és a társasjátékozás megszokott elemei a voltak mulatságnak. Köszönjük szépen a hatodikosoknak a játékokat, az ötödikeseknek a műsorral való készülést és Bánfi Katának a főszervezést!

Jövőre találkozunk ismét!

Az eseményről készült további képek itt tekinthetők meg:

https://photos.app.goo.gl/GWvSjFSrj31WKVv7A