2018. szeptember 3-án újra megnyílt Szentendre legnagyobb iskolájának a kapuja.

A szokatlanul tikkasztó nyári szünet után egy kicsit borongós időben 8 órakor dr. Bilonka Judit intézményvezető  köszöntötte a diákokat és megnyitotta a 2018/2019-es tanévet. Az elsősöknek külön évnyitóval kedveskedett a harmadik évfolyam. Ők és szüleik az iskola színháztemében tekinthették meg a mondókás,néptáncos műsort, majd ezt követően az iskola tantestületének "amatőr színtársulata" bábműsort adott elő a csillogó szemű kisgyerekeknek. Szimbolikusan és a valóságban is átbújtak a tudás kapuján az elsősök, akiknek száma idén elérte a 137-et.Ők 4 osztályban kezdik meg a tanulást. Gyürk Dorottya alpolgármester is köszöntötte a kis elsősöket. A városvezetés nevében jelképes ajándékok átadására is sor került: immár második éve minden kisdiák egy tornazsákot kapott a város logójával, s benne értékes holmikkal (mesekönyv, órarend, leckefüzet..). Mind a 928 tanulónak sikeres tanévet kívánunk!

A tanévnyitó képei itt tekinthetők meg:

https://photos.app.goo.gl/3h14frT91yip4t6n7