Kedves Anna, kedves Attila, kedves Vendégek!

Kevés olyan bátor és kitartó embert ismerek, mint Anna, aki mindenkor meg merte élni azt, amiben éppen volt, ami körülvette, vállalva minden felelősségét annak legyen az földöntúli boldogság, vagy pokoli fájdalom. Nem halogat, tologat, hanem a belső hangjára figyel, amit sokan a társadalom elvárásainak ránk nehezedő súlyára fogva szándékosan túlkiabálunk. A mindenkori jelenben él és alkot.

„Ősszel bezárult számomra az élet, nyáron kibomlott, mert indultam haza, Bárnába.”

Itt Anna nagyszülei éltek, akik mellett boldog és szabad lehetett. Elengedett mindent és csak létezett, eggyé vált a természettel. Ezekkel az élményekkel feltöltődve tért haza minden ősszel, amit aztán a szentendrei Móricz Gimi szertárában képileg is megjelenített, Somodi Laci bácsi szárnyai alatt.

Kamaszkorának Szentendréjén Ligeti Erika gyakorolt még rá Laci bácsihoz hasonlóan nagy hatást, így jelentkezett a kisképző érettségi utáni két éves nappali képzésére, kerámia szakra. Majd felvételizett Egerbe rajz-földrajz szakra, de a már említett belső hang erősebb volt, megérintette a szerelem és a város bohém közege. Rövid időre a művészet megfigyelőjévé vált inkább és a kreativitását mindennapi munkájában élte meg.

10 év telik el az érettségi után, mire a művészet újból teret kíván a mindennapjaiba két éven keresztül Tomka Zsókához járt az AGY szabadiskolájába.

1999-ben Dunabogdányba költözött családjával és a sorstól számos meghívást kapott képalkotásra, egyre több reklám grafikai munkája adódott, emblématervezéstől a díszletfestésig.

Néhány évvel később így visszalépett Egerhez, és elkezdte tanulmányait rajz-vizuális kultúra tanári szakon családja támogatásával. Komoly belső vívódások árán, nagy kitartást és önfegyelmet igénylő útra lépett, de rajta maradt, és amit itt látunk, ez mindennek az eredménye, válogatás 11 év munkásságából.

Sok mindent kipróbált, technikát, módszert, a hazugság nélküli valót kereste, a saját valóságát. Ahogy ő mondja: „nem szép képeket akartam festeni, de igazakat”.

2015-ben ébredt rá saját bevallása szerint, hogy színtézisre van szüksége, hogy ne kösse a látvány, a képzeletbeli sem, de a színek is ragyogjanak, ez csak belülről indulhat el.  Két világot kell összebékítenie magában. Egyetlen vezetője van, a saját látása, de az szerencsére nem téveszti meg soha.

Annát az ember foglalkoztatja, tiszta, őszinte valójában, a fogantatástól, a felnőtté váláson keresztül az elmúlásig, férfi és női minőségében, valamint az őket körülölelő anyatermészet.  Az itt látható munkáiból is sugárzik az élet szépsége, megállítanak és megszólítanak minket szemlélődőket és a maguk tapintatos módján az ő életszemléletét örökítik ránk.  A kísérletezés és útkeresés éppúgy megjelenik munkáin, mint az a harmónia és egység, amire időről időre rátalál magában, társában és gyermekeiben.

Nem szeretnék közhelyekkel élni, ugyanakkor felgyorsult világunkban egyre inkább előtérbe kerül a MOST hatalma, ennek a kiállításnak a kapcsán is aktualizálódik mindez. Nap - nap után alig tudjuk magunkat utolérni, állandósul életünkbe az idő folytonos szorítása, ki a múltba vágyódik vissza, ki egy szebb jövőről álmodik, lemondva ezáltal a jelenlét erejéről, pedig az igazán fontos dolgok ott történnek velünk. Anna élete, és munkássága mindannyiunkat megajándékoz a mosttal, megállítja nekünk az időt a békés szemlélődésre, gondolataink összegzésére akár természetképei, akár gyermekei portréi, vagy a női és férfi energiákat megjelenítő munkái előtt állunk is.  Legyünk hozzá hasonlóan bátrak, érkezzünk meg ide ebbe az intim térbe, adjuk át magunkat az ő valóságának és igazságának, legalább olyan nyitottsággal és alázattal, ahogyan ezek a művek megszülettek. 

Ezennel megnyitnám a kiállítást.

Leányfalu, 2016. 12. 03.                                                                                                                                                                                                     Pálinkás Szilvia

művészettörténész, Ferenczy Múzeumi Centrum