Tetejére

foto1 foto2 foto3 foto4 foto5

  BARCSAY ISKOLA

   Szentendrei Barcsay Jenő Általános Iskola
   2000 Szentendre, Kálvária út 18.

 

A Jobb Veled a Világ Alapítvány november 8-án tartotta meg a Boldog Iskola hálózat első szakmai napját, ahol a jelenlévő intézményvezetők átvehették a Boldog Iskola címet és a Boldogságóra szakmai csomagot.

A szakmai napra több, mint száz intézményvezető és pedagógus regisztrált az ország minden részéről hetven intézményből. Határon túlról is képviseltették magukat intézmények Erdélyből, Horvátországból és Ukrajnából.

A Boldog Iskola hálózathoz a 2016/2017-es tanévben 173 intzémény csatlakozott Magyországon kívül Erdélyből, Horvátországból, Szerbiából, Szlovákiából és Ukrajnából. Ezen intézményekben a programba 1.038 pedagógust vonnak be, a Boldogságórákon részt vevő tanulók száma pedig meghaladja a 16.000-et.

A szakmai napon Bagdi Bella, a Jobb Veled a Világ Alapítvány elnöke beszámolt az elért eredményekről, a tudományos kutatásokról, valamint ismertette a jövő évi terveket. Elmondta, hogy az ELTE szakmai csapatának bevonásával új témák is kidolgozásra kerülnek, amelyekhez az Örökös Boldog Iskolák kapnak majd hozzáférést és vezethetik be az oktatásba.

Prof. Oláh Attila, az ELTE egyetemi tanára, a Pozitív Pszichológia Laboratórium vezetője másfél órás előadást tartott A pozitív iskola címmel, amelyben érdekes és új kutatási eredményeket is bemutatott.Az alábbi linken találhatók képek és a Tények beszámolója is:

http://boldogsagora.hu/elso-boldog-iskola-szakmai-nap-es-cimatado/