Májusi villanások két diák életéből, akik az útjukon tenni, bízni és örülni tanulnak

Apropóm így májusban életünk egyik fő feladata: az úton járás, a kötődés megbecsülése és a továbblépés megvalósítása.

A képeken két diák, akik kedvvel és kitartással haladnak az útjukon.
Egyetemi tanulmányaik mellett zenélnek, kapcsolatokat építenek, a világra nyitottan élnek. A következő évben mindketten Erasmus ösztöndíjasként egy fél évet külföldi egyetemen, Franciaországban illetve Finnországban töltenek majd.
Közös az indulás: mindketten 8 évig a Barcsay diákjai voltak, a Vujicsics Tihamér Zeneiskola Barcsay Tagozatán kezdtek hangszert tanulni. Életükben most is fontos szerepet tölt be a zene.

Egyikük, Király Teodóra ezen a héten adott búcsúkoncertet a zeneiskolában, mely minden jelenlévőnek felemelő élmény volt. Dorka tanára, Zakar Katalin kísérőszövegéből idézek:

Dorka nyolc éves volt, amikor felvettem. 2001-ben Gyes-ről visszajőve akkori igazgatóm, Bokor György azzal bízott meg, hogy kezdjem el kiépíteni a vonós tanszakot a Barcsay iskolában. A felvételire nagyon sok jó képességű gyermek érkezett, köztük volt Dorka. Had említsem meg itt Orova Csillát is, akit szintén nagyon sokáig tanítottam. Az, hogy ő jelenleg nem jár hegedülni, annak az az oka, hogy Szegeden orvostanhallgató. Ők ketten fej, fej mellett haladva, rendkívüli szorgalommal és tehetséggel láttak neki a feladatnak.

Meg kell itt említenem a Barcsay iskola tanári karát, vezetését, kiemelve a tanító néniket, akik fantasztikus munkával, odafigyeléssel törődtek, törődnek a kisgyerekekkel. Folyamatosan meggyőződhettem támogatásukról, segítőkészségükről, amelyből egyértelműen kitűnt, hogy a zenei képzést, a személyiségfejlődés és képességfejlődés fontos elemének tartják. Köszönet nekik érte, hogy támogatják a munkánkat.

Az elmúlt harminc évet tanárként, benne az elmúlt húszat két fiúgyermek édesanyjaként éltem át. Azt tapasztaltam, hogy a probléma-megoldás, a nyelv-művelés, a zene és a sport azok a területek, melyek a legnagyobb hatékonysággal járulnak hozzá a képesség- és személyiségfejlődéshez. Ezek a területek egymás hatását támogatják, erősítik. Minden szülőt bíztatok arra, kisgyermek kortól ösztönözze gyermekét ezek művelésére ügyes időbeosztással, körültekintéssel, következetességgel.

 

Következzen  néhány kép a két fiatalról:

 

 

Az cikk címe  Dr. Csernus Imrétől származik

Herczeg Katalin