1996. január 19. – február 4.

SZÁNTÓ PIROSKA

festőművész

kiállítása

 

Szántó Piroska művészetének megítélésével mindig bajban volt a műkritika. Realistának ugyan nem nevezték soha (s jól tették, mert a korai, valóságközelibb munkáknak sem volt sok közük a realizmushoz), szürrealistának viszont mond¬ták a festőt, amit legfeljebb csak az apdlinaire-i trouvaille értelmében fogadhatunk el. (Szántó Piroska maga idézi va¬lahol a szellemes példát: voltaképpen a kerék is szürreális, hiszen az emberi lábat hivatott pótolni, helyettesiteni, még sem hasonlít rá.)
Voltak aztán számosan, akik a művész illusztrátori munkásságát emelték az életmű csúcsára. Való igaz, az ötvenes években a festő kénytelen-kelletlen illusztrátorként volt csak jelen a kor művészetében, s az is igaz, Villon, Kipling, Cli¬ot, Shaw műveihez készült giafikái jelentős részei az oeuvre nek, a pályokép gerincét mégsem ezek a munkák adják. Az "egyéni utak", 'magánmitológiák" meghatározások csak a nyolcvanas évek derekán jelentek meg a műkritikusi szóhasználatban. Szántó Piroska művészetét mégis talán ez a kategória fedi legjobban. (…)

Hann Ferenc írása akiállítás katalógusában

Szántó Piroska életművének megítélése ma még enyhén szólva is ellentmondásos Egyszerre volt festő, illusztrátor, író, írófeleség és nagy mesélő, de – kritikusai szerint – egyik sem igazán. Határtalan műveltsége és intelligenciája egyszerre frusztrálta és nyűgözte le környezetét. Kegyetlen őszintesége egyszerre volt szórakoztató és zavarba ejtő. Vajda Lajos köréből indult, az Európai Iskola rendes tagjaként folytatta, aztán karrierje egészen más irányt vett.
“Furcsa, hogy jó festőt, rossz festőt ugyanaz a fajtájú és hőfokú boldogság éltet, addig a rövid ideig legalábbis, míg készül a kép. Mert festeni nagyon jó.” (Szántó Piroska: Bálám szamara)span>
„Persze az is szöget üthetett volna a fejembe, hogy mennyi festő ír, Gauguintől Egryig, Bernáthtól Kondorig – kitéve magát annak az, úgy látszik kifogyhatatlan közhelyszellemességnek, hogy: jobb író, mint festő, vagy fordítva. Kell, hogy valami köze legyen a két műfajnak egymáshoz, Thackeray rajzolt, Jókai festett, Nagy László festett. Csak egy baj van: az írók tudnak az írásról beszélni, de a festők közül csak kevesen a festészről, s ha mégis, hát annyira rejtjelesen, komplikáltan, mintha nem is a tulajdon mesterségünkről beszélnénk. Én eddig ezt meg sem mertem próbálni, tudtam, hogy erre képtelen vagyok. Most próbálom először, ezt is álcázva, besuszterolva a "megtörtént esetek"' mellé. Hátha az Úr angyalát megláthatja a szamár is, s ha van mersze Bálámnak, fejbe vághat érte.” (Szántó Piroska: Bálám szamara) span>

Megtekintésre ajánljuk:

 

Fotók

Katalógus