1995. október 27. – november 10..

KÓTAI TAMÁS grafikus, festőművész

kiállítása

 

Kótai Tamás és a szentendrei hagyományok
Makón született, de Szegedre, majd 1974-ben Szentendrére költöztek. Így lehetősége nyílt, hogy a budapesti Török Pál Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola alkalmazott grafikai szakára iratkozhasson, ahol nemcsak a grafikai technikákkal, de a művészetfilozófiai szemléletekkel is megismerkedett. 1980-ban Hódmezővásárhelyen töltött kötelező katonai szolgálatát – bár ez a laktanya dekorációs műhelyének falai között telt – egyfajta száműzetésnek tekintette. 1981-től 1986-ig a Képzőművészeti Főiskola grafikai szakán tanult. Főiskolai tanulmányai után Derkovits-ösztöndíjas (1989–1992), majd római ösztöndíjas (1994).
Megismerte a szentendrei művészvilágot, amelyet az Európai Iskola, az avantgárd képzőművészet magyar követőinek szelleme hatott át. Céljuk a bartóki program alapján a nyugati és keleti művészek számos eredményének integrálásával egy új közép-kelet-európai művészet megteremtése. Ezt a Szentendréhez kötődő programot konstruktív szürrealista sematikának nevezték. Innen eredeztethető, hogy Kótai Tamás művészete kettős gyökerű: egyrészt hatott rá a népművészet formavilága, másrészt a szentendrei konstruktív szürrealizmus.
Az 1990-es évek elejére alkotó módszere átalakult, a hosszas technikai előkészítést igénylő visszakaparós eljárás után kevésbé időigényes technikákat választ, a képek hátterének készítéséhez szórópisztolyt használ, a homogénre festett fölületet megszórva festékszemcsés hátteret alkalmaz. Ugyanakkor rátalál saját emblematikus motívumrendszerére. Ez egyrészt a magyar népművészetből származtatható: láda, szuszék, oszlop, másrészt a távoli, egzotikus és ősi misztikus kultúrák iránti vonzalmából adódóan keleti szőnyegminták, a dél-amerikai indián textíliák ábrái, a sziklarajzok, nazcka-vonalak stb. Kályhatakaróin és a kör alakú pajzstakaróin (Molnárpajzs, Vaspajzs) az egységes színmezőkön megjelennek a heraldikus emblémák, az arany, fekete jelek. Homogén, egységes háttérre helyezi eklektikus jeleit. Archaikus, szakrális jelképrendszerét dekoratív stilizációval és drámai színvilággal alkalmazta.

Forrás: https://hirmagazin.sulinet.hu/hu/muveszetek/kotai-tamas-es-a-szentendrei-hagyomanyok

 

 

Képek